MAGUNKRÓL

Cégtörténet

Cégünk, az AVERS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft 1995-ben alapított, magyar magántulajdonú, családi vállalkozás. Tevékenységünk célkeresztjében mindenkor az innovatív építőipari technológiák álltak, kezdetben elsősorban az AVENARIUS-AGRO GmbH által gyártott termékekben találtuk meg ezt az utat. Partnereink teljesebb kiszolgálása érdekében 2003 óta általános építőanyagokat is kínálunk. Két évvel később, hallgatva az idők szavára, Magyarországon az elsők között kezdtünk az online építőanyag kereskedelembe, mely a mai napig sikereink egyik forrása. 2007-ben az innovatív technológiák irányában való elkötelezettségünk szellemében először a Forta-Tech GmbH, majd annak jogutóda a Brugg Contec Ag betonerősítő szálait vettük fel programunkba.

Filozófia

Alapvető filozófiánk, hogy nem pusztán árut értékesítünk, hanem műszaki problémákat oldunk meg partnereinkkel közösen gondolkodva. Szállítási programunkba csak jól bevált, ellenőrzött hazai és nemzetközi referenciával bíró, minőségi termékek kerülhetnek be. Célunk, hogy termékeink a megfelelő helyre és a megfelelő technológiával épüljenek be. A kínálat rendszeres karbantartásával és fejlesztésével az a célunk, hogy egy-egy kínálati területen minél teljesebb körű, korszerű műszaki megoldással és anyagokkal állhassunk megrendelőink rendelkezésére. Mindezek érdekében a tervezés fázisában segítjük a tervezőket, az építésen helyszíni szaktanácsadást biztosítunk, továbbá szakmai továbbképzéseket tartunk. Értékrendünk meghatározó elemei:

- korrekt üzleti kapcsolatok,

- minőség és megbízhatóság,

- feszültségmentes munkatársi kapcsolatok.

Szolgáltatás

Az AVERS Kft jó minőségű műszaki és kereskedelmi szolgáltatások széles választékát kínálja partnereinek. Kínálatunk a beton- és vasbeton szerkezetek készítésére, javítására és védelmére, szerkezetek vízzáró szigetelésére és ipari padlóburkolat készítésére terjed ki.
Az AVERS Kft sok éve együttműködő partnerkört alakított ki az anyag- és szerkezetvizsgálat, a tervezés és a kivitelezés területén. Anyagaink beépítésére elsősorban nagy tapasztalatú referenciakivitelezőinket javasoljuk. Legfőbb törekvésünk, hogy vásárlóink igényeit széles választékkal, gyors és segítőkész kiszolgálással elégítsük ki. Az eddigi tapasztalatok alapján kialakított beszállítói kapcsolataink garantálják, hogy a lehető legkedvezőbb áron és megbízható minőségben kínálhassuk Önöknek az általunk forgalmazott termékeket. Cégünktől szakszerűségre, minőségre és megbízhatóságra számíthat.

Copyright © 2008 Avers Kft. Minden jog fenntartva.